Advent első vasárnapja

Comments are closed

Advent első vasárnapja van, kezdődik a karácsonyra történő lelki felkészülés négy vasárnapon át tartó időszaka. A keresztények böjttel, bűnbánattal és jócselekedetekkel is készülnek Jézus születésének ünnepére

Ez az időszak a keresztény ember számára nem az év végi rohanásról szól, és nem is csak azt jelenti, hogy ilyenkor “többet vagyunk együtt barátainkkal, szeretteinkkel”. Adventben “Isten által megalkotott önmagunk leszünk. Elcsendesülünk, magunkba fordulunk, ami nem is annyira egyszerű ezekben a fogyasztásvezérelt, felfokozott tempójú napokban”

Advent (ádvent, úrjövet) a keresztény kultúrkörben a karácsony napját (december 25.-ét) megelőző negyedik vasárnaptól (görögkatolikusoknál hatodik vasárnaptól) karácsonyig számított időszak. A karácsonyi ünnepkör  advent első napjával kezdődik, és vízkeresztig(január 6-ig) tart. Advent első vasárnapja, amely Szent András napjához legközelebb eső vasárnap, egyúttal az egyházi év kezdetét is jelenti.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer négy gyertya.
Annyira nagy volt körülöttük a csend, hogy tisztán lehetett hallani amint beszélgetnek.

Azt mondta az első:
Én vagyok a BÉKE. De az emberek nem képesek életben tartani. Azt hiszem el fogok aludni.
Néhány pillanat múlva már csak egy füstölgő kanóc emlékeztetett a hajdanán fényesen tündöklő lángra.

Comments are closed.